Tudástár

Mi az a webtárhely, hogyan működik, és mi alapján válasszunk hoszting szolgáltatást?

Szerverszoba

Minden vállalkozás számára fontos lépés a saját weboldal elkészítése. A végeredményhez számos lépés vezet, de az első mindenképpen az, hogy domain név választása után el kell készülnie a weboldal alapjául szolgáló webtárhelynek. Hogy mi is ez, hogyan válasszunk szolgáltatót, és hogyan lehet biztos bástyája ez leendő honlapnak? A cikkben többek között ezekre a kérdésekre adunk választ.

Ahhoz, hogy weboldalt indítsunk, nem elég, ha megvan a domain név, de kell hozzá egy webtárhely is. Ezen fogjuk tárolni az adatokat, ez teszi majd elérhetővé a weboldal felületét a felhasználóknak, ez lesz a webes jelenlétünk alapja.

Webtárhelyből azonban rengeteg különféle megoldást találunk. Tucatnyi eltérő típust, több száz szolgáltatót, több ezer különféle csomagajánlatot akár már a magyar piacon is.

E cikk célja, hogy az alapvető fogalmakat elmagyarázza. Bemutatjuk a webtárhely legalapvetőbb tulajdonságait, hogy mi miért fontos, hogy a választásnál pontosan mire érdemes figyelni.

Először a webtárhely alapvető működésének magyarázatát vesszük át.

Mi az a webtárhely?

A webtárhely maga pontosan az, aminek a neve is mutatja: tárhely, ami webes szolgáltatásokat szolgál ki, ahol a weboldal adatait tároljuk.

Amint egy látogató beírja a domain nevet a keresőbe, és rákattint az oldalra, megjelennek a tartalmak: képek, videók, szövegek, letölthető dokumentumok és így tovább. Mindezeknek a fájloknak az otthona a webtárhely.

Maga a tárhely része pontosan ugyanúgy működik, mint a mobiltelefon vagy számítógép tárhelye, csak éppen ez egy úgynevezett szerveren található.

A szerver egy olyan gép, ami nagy mennyiségű adatot tud biztonságosan eltárolni, és szinte folyamatosan csatlakozik az internetre. A tárhelyszolgáltatók általában szervertermeket bérelnek vagy üzemeltetnek, ahol több száz vagy ezer szerver működik egyszerre, amelyek mind szélessávú internetkapcsolattal rendelkeznek.

Szerverterem

A tárhelyhez a felhasználó, a weboldal tulajdonosa, fejlesztője online felületen férhet hozzá – ezt biztosíthatja a tárhelyszolgáltató, de használhatunk úgynevezett FTP kapcsolatot is, amelyen keresztül ugyanúgy másolhatunk adatokat és fájlokat a távoli szerverre (vagy arról le), mint két könyvtár között a saját számítógépünkön.

A szervernek három alapvető feladata van amellett, hogy magát a tárhelyet adja:

  • Gyorsnak kell lennie, kellő számítókapacitással – hogy ha egy weboldalt egyszerre több ezer látogató tölt be, akkor is ki tudja szolgálni mindannyiukat.
  • Legyen biztonságos: védje megfelelő tűzfal és egyéb szolgáltatások, hogy az adatainkhoz ne férhessen hozzá senki illetéktelen, vagy ne fertőzhessék meg a tárhelyünket vírussal és más kártékony kóddal.
  • Legyen (szinte) mindig elérhető, a lehető legkevesebb tervezett és nem tervezett leállással. A rendelkezésre állás fogalmára később még visszatérünk részletesen.

Hogyan működik egy webtárhely?

Amikor beírjuk a böngésző címsorába a domain nevet, az egy online adatbázisból kikeresi az ehhez tartozó IP-címet, ami a megfelelő szerverhez irányítja. A szerveren működő tárhelyen a böngésző megkeresi a weboldal megjelenítéséhez szükséges fájlokat, azokat betölti, mi pedig böngészhetünk is – ez az egész folyamat általában néhány másodpercet vesz igénybe.

A webtárhelyeket a webhoszting, vagy egyszerűbben hoszting szolgáltatók üzemeltetik: ők azok, akik a weboldal működéséhez szükséges hardvert és szoftvereket szolgáltatják, és elérhetővé teszik az oldalt a látogatók számára a tartalmakkal együtt.

Minden magyar weblap mögött áll egy szolgáltató: a weboldalak tulajdonosai helyet bérelnek az ő szervereiken, ahol minden, az oldal működéséhez szükséges fájlt tárolnak. A tárhelyek több típusa is létezik, és hogy melyik számunkra az ideális, egyedi igényeink határozzák meg – ezekre nemsokára kitérünk részletesen.

Ahogyan a saját számítógépünkre is telepíthetünk programokat, szoftvereket, úgy ezt a webtárhellyel is megtehetjük.

A legalapvetőbb ilyen szoftver egy weboldal létrehozásához egy weboldal- vagy webshop-motor vagy tartalomkezelő rendszer.

A legnépszerűbb tartalomkezelő rendszer hosszú ideje a WordPress, az egymillió legnépszerűbb weboldal körülbelül harmada erre épül. Eredetileg blogok online publikálására hozták létre, de mára már más webes tartalmak közzétételét is támogatja, mint a hagyományosabb weboldalakat, webáruházakat, médiagalériákat, tagsági oldalakat, online tréningek oldalait.

A WordPress például könnyedén telepíthető jellemzően még technikai tudás nélkül is, de a legtöbb tárhelyszolgáltató eleve felajánlja az ingyenes telepítését is, így nekünk már csak fel kell tölteni tartalommal.

WordPress admin felület

Milyen webtárhelyet válasszak?

Az, hogy milyen tárhelyet igényel a honlap, az magától a honlaptól és annak tartalmaitól függ.

  • Ha nagy forgalmú, számos szoftvert működtető weboldalról beszélünk, akkor nagyobb teljesítményű tárhelyre lesz szükség a gyorsabb betöltéshez. (Ilyen lehet egy webshop, automatikus fizetéssel, sok termékkel, képekkel, videókkal, leírásokkal stb.)
  • Ha pedig alacsonyabb látogatottságú honlapot kell üzemeltetni, egy kisebb teljesítményű webtárhely is elegendő lehet. (Például könyvelőirodák, mesteremberek, szerelők, egyéb szolgáltatók bemutatkozó oldalai, akik néhány szolgáltatásleírással és kapcsolatfelvételi űrlappal megelégszenek.)
  • Ha a weboldal elsősorban kapcsolattartásra, üzletszerzésre használjuk, fontos lehet az is, hogy hány e-mail-címet tud kezelni a tárhely, ezekhez mekkora postafiókok, milyen biztonsági szolgáltatások tartoznak.
  • Fontosak lehetnek az olyan extra szolgáltatások is, mint a már említett WordPress vagy más weboldalmotor-telepítés, a rendszeres biztonsági mentések, a rendszergazdai szolgáltatás és így tovább. Ezek általában opcionálisan választható plusz szolgáltatások.

Rövidesen részletesen kitérünk arra, hogy milyen fő szempontok szerint érdemes az igényeinkhez megfelelő tárhelyet kiválasztani, de előbb ismerkedjünk meg röviden a tárhelyek különféle típusaival.

A webtárhelyek fajtái

Rengeteg különböző típusú tárhely közül választhatsz, és fontos, hogy tájékozódj a rendelkezésre álló lehetőségekről. Így könnyebb eldöntened, melyik a számodra leginkább alkalmas, mielőtt bármelyik típus mellett letennéd a voksod.

A szolgáltató adta lehetőségek mások a legtöbb esetben, ezért azt ajánljuk, hogy ismerd meg a szolgáltatások és különféle csomagok adta opciókat, sőt, ha komolyabb projektről van szó, akár kérj egyedi ajánlatot.

A fejezetben áttekintjük a weboldalak üzemeltetéséhez leggyakrabban használt tárhelymegoldások előnyeit, hátrányait és különbségeit.

  • Megosztott tárhely
  • Dedikált tárhely (szerver)
  • Felhőalapú tárhely
  • VPS tárhely (virtuális privát szerver)
  • WordPress tárhely
Elöljáróban: a webtárhelyek között felhasználói oldalról nem sok különbség van, főleg, ha azok megfelelően kiszolgálják a weboldalt. Az eltérések főleg olyan technikai jellegű szempontok, mint hogy maga a tárhely mennyi erőforrást használ és fizikailag hol helyezkedik el. Ahogy azonban egy weboldal, webshop növekszik, már fontosabbá válnak a különbségek, és a költségekben is érződik, hogy egyik vagy másik megoldást választjuk. Ha egy induló weboldalt akarsz a vállalkozásodnak, akkor jó eséllyel az alap tárhelycsomagok között találsz majd ideálisat, amik mind megosztott tárhellyel működnek.

 

Megosztott tárhely

A megosztott tárhelyet sokan kedvelik, mert igen költséghatékony megoldás: ebben az esetben több weboldal tárhelye osztozik ugyanazon a szerveren.

Ezt úgy képzelhetjük el, mint ahogy a számítógépben található belső tárhelyet is felosztjuk C:, D:, E: stb. meghajtókra. A szerver tárhelyét ilyenkor részekre osztják, ezeket egymástól teljesen elkülönítik, hogy semmiféle átjárás ne legyen (így nem kell illetéktelen behatolástól tartani), viszont minden ilyen virtuális tárhelyrész ugyanazokat az erőforrásokat, ugyanazt a hardvert (pl. processzor, memória) használja.

Ez azért logikus megoldás, mert a kisebb forgalmú weboldalak gyakorlatilag soha nem használják ki egymagukban a szerver erőforrásait, több weboldal egyszerre működve ugyanakkor igen, és így a költségeken is osztoznak, nem kell egy teljes szerver bérléséért fizetniük, ami az igényeikhez felesleges volna.

A megosztott tárhely költsége általában jóval alacsonyabb a megosztott erőforrások miatt, így vonzó lehet azok számára, akiknek nincs szükségük a dedikált tárhely extra előnyeire (amit mindjárt részletezünk).

Hátránya lehet, hogy ha a szerveren található egyik weboldal nagyobb erőforrásokat vesz igénybe, akkor lassabb lehet a betöltési sebesség – ilyenkor érdemes nagyobb tárhelycsomagra vagy akár dedikált szerverre váltani, ami a legtöbb szolgáltatónál gond nélkül megtehető.

Kinek ideális?

Magánvállalkozók, kezdő vállalkozások, kisebb forgalmú weboldalak vagy blogok számára ideális választás.

A legkisebb, kezdő tárhelycsomagok gyakorlatilag mind megosztott tárhelyek, amelyek néhány gigabyte tárhelyet adnak, amin kényelmesen elfér egy kisebb weboldal minden adata, és gond nélkül kezelnek napi néhány ezer látogatót.

Dedikált tárhely (szerver)

Minél több a tartalom, az adat és az információ egy weboldalon, és minél nagyobb a látogatószám, akikkel a szervernek kommunikálnia kell, annál problémásabb biztosítani, hogy a weboldal mindig elérhető legyen és gyorsan betöltsön, ha nincs mögötte bivalyerős, stabil hoszting szolgáltatás.

Éppen ezért, az igazán nagy adatbázis nagyobb tárhelyeket is kíván. Ilyen igények esetén lehet ideális választás a dedikált tárhely.

Ebben az esetben ugyanis aweboldalad rendelkezik egy saját, külön bérelt szerverrel és annak összes erőforrásával, nem kell azon más weboldalakkal megosztoznia. Ennek megfelelően természetesen a költségei is jóval magasabbak, mint a megosztott tárhelyé, mert a szerver teljes kapacitásáért kell fizetnünk.

Előnye a dedikált szervernek az is, hogy nagyobb kontrollt kapunk felette, a saját igényeinkhez szabhatjuk a beállításait, a konfigurációt – ehhez persze már komolyabb szakmai ismeretek szükségesek, amivel megéri szakemberhez fordulni.

Kinek ideális?

A dedikált tárhely, illetve dedikált szerver a nagy forgalmú weboldalakkal és erőforrás-igényes alkalmazásokkal rendelkezők számára a legideálisabb. Nagyvállalkozások céges rendszereinek üzemeltetéséhez szintén dedikált szervereket szoktak bérelni, akik nem építenek ki saját rendszert.

Bár a dedikált tárhelyszolgáltatás magasabb költséggel jár, a megnövelt teljesítmény, biztonság és optimalizálás miatt ideális választás a forgalmasabb weboldalak és online szolgáltatások fenntartásához.

Felhőalapú tárhely

A felhőalapú webtárhely felhasználói szempontból hasonló a megosztott tárhelyhez, a különbség az, hogy nem egy hoszting szolgáltató, hanem egy tárhelyszolgáltató szerverein tároljuk az adatokat, onnan működtetjük a weboldalt.

Előnye lehet, hogy globálisan talán gyorsabb szolgáltatást biztosít, mivel komolyabb infrastruktúra áll mögötte, illetve ugyanezért nem csak megbízhatóbb, de biztonságosabb is, hiszen a felhőt kitevő szerverközpontokban, a több ezer szerveren az információkat redundánsan tárolják.

Ugyanakkor a valóságban ezeket az előnyöket egy kisebb weboldalnál reálisan nem érzi a felhasználó.

Hátránya lehet a felhőalapú hoszitngnak, hogy gond esetén a külföldi, távoli ügyfélszolgálattal kell felvennünk a kapcsolatot, akik szinte biztosan lassabban hárítják el a gondot, vagy értik meg eleve a problémát, mint egy magyar tárhelyszolgáltató, ahol sokszor azonnal elérjük a szakembert.

Emellett a kontrollunk is kisebb a tárhelyszolgáltatás felett, fix megoldásokból tudunk választani, és kevés a tér a rugalmasságra.

Kinek ideális?

A felhőalapú tárhely azoknak lehet igazán hasznos megoldás, akiknek a legfontosabb szempont a magas rendelkezésre állás és redundancia, tehát jellemzően a nagyobb, folyamatos online szolgáltatást biztosító vállalkozásoknak, akik még nem akarnak saját szerverre beruházni.

VPS tárhely (virtuális privát szerver)

A Virtual Private Server (VPS) hosting egyfajta köztes lehetőség a megosztott és a dedikált tárhely között. Lényege, hogy egy fizikai szerveren több virtuális szervert hoznak létre, és ezek egymással párhuzamosan működnek.

A megosztott tárhellyel ellentétben azonban az erőforrások mindig dedikáltak, garantáltak egy VPS esetében, tehát stabilabb szolgáltatásról beszélünk. A bérelt szerverrel ellentétben ugyanakkor nem kell egy komplett fizikai szerver erőforrásaiért fizetnünk.

A VPS tehát nagyobb rugalmasságot és biztosabb szolgáltatást garantál – persze a költsége is magasabb, mint a megosztott tárhelyé, és gyakran ki nem használt erőforrásokért fizetünk, ám így is olcsóbb, mint egy dedikált szerver bérlése.

Kinek ideális?

Ez a típusú tárhelyszolgáltatás a növekvő vállalkozásoknak, a webshopoknak vagy az olyan webhelyeknek lehet jó választás, amelyek a biztos rendelkezésre állás mellett nagyobb rugalmasságot és kontrollt igényelnek a tárhelyükön, és adott esetben egyedi alkalmazásokat, szolgáltatásokat használnak.

WordPress tárhely

A „WordPress tárhely” lényegileg abban különbözik a korábban felsorolt lehetőségektől, hogy a tárhelyet kifejezetten a WordPress tartalomkezelő rendszer futtatására optimalizálják. Ez megmutatkozhat a tárhelyhez rendelt szolgáltatásokban és a beállításokban.

A beállítások terén ez általában erősebb cache-t, rendszeres biztonsági mentéseket, automatikus frissítéseket, sebesség-optimalizálást jelent. Szolgáltatási szinten pedig járhat a tárhelycsomaghoz WordPress telepítés, licencek különféle sablonokhoz vagy kiegészítőkhöz, biztosított fejlesztői kapacitás és így tovább.

Természetesen ezek a részletek minden WordPress tárhelyet kínáló szolgáltatónál eltérnek, olykor jelentősen, így érdemes az ajánlatokat alaposan összehasonlítani, ha kifejezetten WordPress alapú weboldal szeretnénk létrehozni.

Kinek ideális?

Ez a szolgáltatás ideális azok számára, akik problémamentes, egyszerűsített, a WordPressre szabott megoldásra vágynak.

A WordPress hosting leegyszerűsíti a webhelykezelést olyan funkciókkal, mint az automatikus frissítések, az egykattintásos telepítések, valamint az előre telepített témák és bővítmények. A napi mentés és a biztonsági mentés is kedvelt megoldások.

Konkrét szempontok a webtárhely, illetve szolgáltatóválasztásnál

Most már ismerjük a lehetőségeket, a továbbiakban röviden végigvesszük azokat a szempontokat, amelyek segíthetnek a tervezett weboldalhoz legjobban illő tárhely kiválasztásában.

Nézzük, mik a legfontosabb tényezők!

Rendelkezésre állás

Az üzemidő azt jelenti, hogy a szerverek mennyi ideig működnek kimaradás nélkül. A magasabb rendelkezésre állás azt jelenti, hogy webhely többet lesz elérhető.

Miért fontos ez? A StatusCake statisztikái szerint például a látogatók mindössze 11%-a térne vissza egy olyan weboldalra, amely az első látogatáskor nem volt elérhető. Az első benyomás mindig a legnagyobb súllyal esik latba, és ha csak nem helyettesíthetetlen a szolgáltatás, akkor a felhasználók másodpercek alatt az egyik konkurens weboldalán kötnek ki.

A legtöbb szolgáltatónál a rendelkezésre állás magas, a rendszerek többnyire üzembiztosak, 99% feletti számokkal fogunk találkozni. De ennél érdemes jobban megvizsgálni, mit garantál a szolgáltató pontosan, ugyanis…

  • 99,99%-os garantált rendelkezésre állásnál évi maximum 52 perc leállással kell számolnunk,
  • 99,9%-os rendelkezésre állásnál évi maximum 8 és fél óra lehet a leállás ideje,
  • 99%-os rendelkezésre állás viszont már évi 3,6 nap nem tervezett leállást jelent.

Ügyfélszolgálat

Nincs olyan technológia, ami alkalomadtán ne hibásodna meg. Ha bármilyen gond adódik – szolgáltatáskimaradás, fertőzés, hekkertámadás, vagy akár csak valamilyen kérdésünk van, módosítanánk a szolgáltatáson, felbecsülhetetlen értékű egy elérhető ügyfélszolgálat.

A választásnál tehát kiemelten érdemes figyelni arra, hogy a support:

  • Mikor elérhető (mert nem mindegyik szolgáltató 0/24-es), és
  • Milyen csatornákon érhetőek el, mert az e-mail remek eszköz sima kérdésekhez, de ha sürgős az ügy, nagy a baj, egy élő chat és egy telefonszám az ideális.

Külön érdemes a nyelvi támogatást végiggondolni. A magyar szolgáltatók mindegyike magyar ügyfélszolgálattal dolgozik – a külföldiek, így például a nagyobb tárhelyszolgáltatók, egészen biztosan nem fognak tudni magyarul beszélni velünk.

Biztonsági mentés

Baj esetén biztosnak kell lennünk abban, hogy a szolgáltatónk ott áll mellettünk.

Bármikor megeshet egy szándékolatlan adatvesztés, vagy épp fertőzés, még ha nem is gyakori, de ha létfontosságú adatokat érint, egyetlen alkalom is pusztító erejű lehet.

Előzetesen tehát nézzük meg (vagy akár kérdezzünk rá), hogy a szolgáltató milyen gyakran végez biztonsági mentéseket, és hány napig őrzik meg azokat, illetve gond esetén milyen gyorsan tudják azokat visszaállítani.

Érdemes lehet azt is megnézni, hogy opcionálisan ezek a lehetőségek hogyan skálázhatóak. (Például egy nagyobb csomagban 30 nap helyett 90 napig őrzik meg az adatokat, soron kívüli visszaállítást vállalnak és így tovább.)

Biztonsági szempontok

Hogy az adatvesztést, illetéktelen behatolást, adatlopást megelőzzük, olyan webtárhelyet kell választanunk, amely képes az adatainkat megvédeni.

A legtöbben nem látunk rá a pontos technikai specifikációk fontosságára persze, ezért itt összeszedtünk néhány olyan szempontot, ami fontos lehet:

  • SSL tanúsítványok biztosítása,
  • Spam- és vírusszűrés,
  • Antivírus szkenner
  • Jelszóvédelem lehetősége,
  • Védett hálózati elhelyezés, ismert kártékony tartományok aktív szűrése.

Mindezeken túl pedig előnyös, ha az ügyfélszolgálaton keresztül szakemberrel is tudunk beszélni, ha gond adódna.

Skálázhatóság

Amikor weboldalt hozunk létre, érdemes szem előtt tartani, hogy jó esetben annak a forgalma idővel növekedni fog. A kezdő csomagok általában sokáig bőven elegendőek egy kisebb vállalkozásnak, de nem árt, ha a skálázást, növekedést is problémamentesen tudjuk kezelni.

Nézzük meg tehát azt is, hogy milyen nagyobb csomagokat kínálnak a szolgáltatók, hogy egyszerűen be tudják-e kapcsolni a nagyobb szolgáltatást, hogy adott esetben képesek-e VPS tárhelyet vagy éppen dedikált szervert biztosítani.

Adminisztrációs felület

A tárhely vezérlőpultjához tulajdonosa egy online felületen keresztül férhet hozzá, olyan szoftvereken keresztül, mint az i-MSCP panel, cPanel, KeyHelp vagy más adminisztrációs felület.

Ezek a felhasználóbarát vezérlőpultok leegyszerűsítik a webhelykezelést. Lehetővé teszik többek között a domainek, aldomainek, egyedi e-mail-címek és -fiókok, adatbázisok egyszerű kezelését, és itt találjuk a főbb beállításokat (pl. biztonsági mentés, sablonok) is.

Kezelésük jellemzően minimális technikai tudással is viszonylag könnyű, és sokat segít, ha saját magunk tudunk például egyedi e-mail-fiókot beállítani – mondjuk új címet rendelni egy kollégához vagy egy szolgáltatáshoz, hogy a megkereséseket, üzleti leveleket elkülönítve tudjuk kezelni.

Összefoglalva

Ha csak néhány szóban akarnánk összefoglalni a fentieket, akkor az ideális webtárhely:

  • Stabil,
  • Biztonságos,
  • Olyan szolgáltató áll mögötte, amely segít, ha kérdésünk vagy problémánk akad.

Ezen túl az, hogy milyen típust, csomagot, extra szolgáltatásokat választunk, már a saját egyedi igényeinken múlik. Hogy ezeket pontosan meghatározzuk, érdemes lehet egy szakértővel egyeztetni.

De mindig alaposan gondoljuk át, hogy melyik szolgáltatás mellett tesszük le a voksunkat, mert ez meghatározhatja, hogy a weboldal sikeres, népszerű lesz-e, hogy meg tudjuk-e valósítani vele az álmunkat.